Eddigi látógatók száma: 78584
Községháza
Kastélykerti Játszótér

 

Hírek - Falunap - 2010. augusztus 20.

FALUNAP 2010
2010. augusztus 20.
2010-ben is a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án rendezte meg Boldva Községi Önkormányzat képviselő-testülete a FALUNAPOT.
Már a kora reggeli órákban megkezdődtek a Monostor téren az előkészületi munkák, nyüzsögtek a Művelődési Házban a Polgármesteri Hivatalban és az Óvoda épületében a szervezők, pakoltak az árusok, felállították az ugrálóvárat, de készültek a játszóház és a kézműves foglalkozások, komposztálási bemutató vezetői is, majd megérkezett a póniló a lovagláshoz és a szekerezéshez is a hintó.
A sportpályán kispályás labdarúgással kezdtek a fiatalok, de 10.30 kor más a Művelődési Ház színháztermében gyülekeztek a szülők a kicsikkel, ahol Soltészné Herczeg Mária bábelőadását láthatták, és a képek tanúsága szerint nagyon élvezték.
Délben elindult a "Falutjáró- Falunapi toborzó kamion". Az óriás kamionon az Emőd Brass fúvószenekar és a Szivárvány Mazsorett csoport utazott. A kamion az utcákat járva, egy-egy helyen megálltak és ott a mazsorettek a fúvósok kíséretével táncoltak, ezzel a kis bemutatóval csalogatták a lakosságot a rendezvény helyszínére. A Falunap megnyitójaként a Monostor téren az Emőd Brass fúvószenekar kíséretével a Szivárvány Mazsorett csoport vonult fel és rövid műsort mutattak be.
14.00 órakor Szabóné Tóth Júlianna köszöntötte a vendégeket, majd Havrán Lászlóné mondott el egy verset. Ezt követően Csabai Gyula polgármester megnyitotta a Falunapot. Nyitóbeszédében megemlékezett a települést ért óriási árvízkárokról, köszönetet mondott az árvíz idején segítőknek és támogatóknak. A polgármester ünnepi beszéde után az árvízkárosultakért az "Összefogás dalát" hallgatta némán a közönség, átélve és visszaemlékezve a katasztrófa idejére.
A következőkben Kaló János római katolikus esperes, plébános megáldotta az új kenyeret, melyből megkínálták a rendezvényen résztvevőket.
Az új kenyér szentelését követően Gondos Gyula képviselő, a "Tiszta udvar-rendes ház" díjait hirdette ki és adta át a megérdemelt elismeréseket, a következő nyerteseknek:
1. ifj. Markovics Gyula
2. Márton István
3. Tóth Ferencné
4. Kolláth Tamásné
5. Horváth Jenő

A gyermekek körében meghirdetett aszfaltrajzverseny díjait Drótosné Mészáros Eszter a Művelődési Ház vezetője adta át, melyen a következő gyerekek kaptak jutalmat:
1. Szász Panna
2. Nagy Anna
3. Horkay Gréta

A díjátadó után az Emőd Brass fúvószenekar és a szirmabesenyői Szivárvány Mazsorett csoport mutatta be műsorát.
A zenét, táncot magyar nóta követte, melyet a helyi Idősek Klubjából alakult Bokréta népdalkör adott elő. Az énekelni vágyó és szerető népdalkör vezetője: Drótosné Mészáros Eszter
A népdalok után vidám népi játékokat mutatott be Boldva ismert vőfélye: Pachmann István. Maródi Attila, NIVÓ-DÍJAS táncművész, a Miskolci Szinvavölgyi Néptáncegyüttes művészeti vezetője, és gyermekei Eszter és Levente a Táncházba invitálta a közönséget. A főtér közepén rövid időn belül jó hangulatú közös táncolásra került sor.
Standard és latin táncokat mutatott be nagy sikerrel Tóth Bianka és Tóth Boldizsár, valamint az alig 10 éves Fürjes Eszter és Somoskői László.
A hazaiak kedvenceit követően óriási tömeg gyűjt össze az Akrobatikus motoros bemutatóra, mely most is izgalmas bemutatókban bővelkedett. A motos bemutató ideje alatt a színpadon folyt a munka és beszereltek a szerencsi Wild Drums Dobshow dobosai akik igényes dobshowt adtak elő, melyben a pedálos kukákat is zenére fakasztották.
A boldvai Falunapot a miskolci The Hot Road Rockabilly Band koncertje zárta, akik a régmúlt idők nagy slágereit adták elő, egy-egy vendéget tánra perdítve.
A rendezvényen a vendégek jó közérzetét bisztosította, hogy ahelyszínen a büfében lángost, édességet, gyümölcsöt, üdítőket és sört is vásárolhattak. A rendezvény helyszínének biztosításáról a helyi polgárőrség gondoskodik.

 

 

 

i


Csabai Gyula
polgármester
Tisztelt látogató!
Szeretettel köszöntöm Önt
Boldva weboldalán!

Település képek
Óvoda
Általános Iskola
© 2005-2012 Minden jog fenntartva! Me-NET Student Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.